A tegnapi nap esti óráiban a magyar futballválogatott minden idők leggyatrább eredményét érte el. Sokan reménykedünk, hogy ezután végre többekben merül fel az igény, hogy szembenézünk azzal, amit valahol mindannyian tudunk; Magyarország reménytelenül vergődik Európa és a világ komolyan vehető futballnemzeteit felsorakoztató képzeletbeli létra alsó fokain. Nem azért kell végre szigorúan számot vetni a mai és a közelmúlt magyar futballjára befolyással bíró személyek - mondjuk ki, gyakorlatilag értékelhetetlen - teljesítményével, mert Hollandia jobb nálunk és nem is azért, amiért - enyhén szólva - nem jött ki a lépés Bukarestben (3-0 a románoknak). Hanem azért, mert immáron 28 éve nem tudunk fontos tétmeccsen nyerni, mert klubcsapatainknak csupán kétszer sikerült egyáltalán BL-főtáblára kerülniük és gyakran nevesincs csapatok simán verik őket, mert nem játszik magyar játékos meghatározó csapatban és mert a hazai élvonal mérkőzéseinek a színvonala olyan gyenge, hogy sokszor a sportágra is nehéz ráismerni, amit a pályán játszanak....
Indoklást persze mindig tudnak találni a magyar futballból általában (jól) élő úriemberek a pályán nyújtott gyenge teljesítményre. Idézzük is fel párat: kevés labdarúgó, gyenge színvonalú létesítmények, pénzhiány. Kívűlről fújjuk mi is, a későbbi bejegyzésekben rendre igyekszünk ráfókuszálni ezekre a témákra, valóban ezek-e a fő okai a magyar futball mélyrepülésének.
Ezeken kívül még szót fogunk ejteni azokról a témákról is, amikről általában hallgatni szoktak, a protekcionizmusról, a magyar edzői kar szakmai felkészületlenségéről, a korrupcióról, a játékosügynökök és az edzők, klubvezetők kapcsolatairól.
Figyeljük mi történik az NB1-ben, a válogatott környékén, hátha...
Addig is, és csak azért is:
HAJRÁ MAGYAROK!
U.I.: Mikor lesz ilyen hír újra címlapon?
